Hatsune Miku - 690000000

Halló?

A telefon tárcsájában ragadtam miután megérintettem,
Nevettem a csíntalan, suttogó szavakon,
Miután meghallgattam az automata válaszát,
Csak a fejemet fogtam. Az én nevem "Isten"

Emberek hangja, amit hallottam,
Álmok, remények, panaszok.
Az emberek hangja, bántja a fülem,
Nem akarom hallani már.

Az én hangom nem éri el őket,
De eltűröm, egyedül, örökké.
Az én hangom nem érdekel senkit,
De a telefon csak csöng.

Örültem az előzékeny bólintásnak,
De az ötlet vége, csak értelmetlen vicc volt.
Az ember megállt az elmélkedés előtt: "Te érted ezt?"
A teremtmény kedvéért, meghallgattam a hangodat.

Nem értettem meg, a szavaidat, melyeket csak elejtettél,
Az ismétlődő, reménytelejes hangod irányt változtatott .

A szavak melyeket csak elejtettek, nekem szánták,
Nem bíznak már meg bennem. Majd letetted a telefont.

A 6,9 milliárd automatikus válasz percenként,
Örökkön-örökké a lelkemet zaklatja majd.
A 6,9 milliárd automatikus válasz percenként,
Örökkkön-örökké visszahangzik majd a fejemben.

Halló?