Hatsune Miku - 1925

Ártatlan szándék,
Kimerítendő feszültég,
Működik, működik, jobban mint gondoltam.

Ismétlődő kérdések, 
Melyre haszontalan a válasz.
Utálom, utálom, ezt a megfékezést.

Átváltottam "Magány"-ra majd imádkozni kezdtem.
"Ó ne, Ó hagyd abba, kérlek."
Irányíthatatlan képzelet...

Semmi nincs a világon, amit ne vehetnél meg pénzen,
Vagy, ha a saját szavaimmal akarom mondani:
"Minden eladó, csak tégy rá árcédulát."
Hogy veszteség, vagy haszon, miért érdekelne?

Apránként megmutatja magát, a körmönfont nyers valóság.
Oly ravasz, oly ravasz, nem szép, se nem jó.
Látom már az igazi bűnt, levetkőzöl csupasz bőrödre,
Bűzlik, bűzlik, ez a szemérmetlen viselkedés.

Keress különbséget, a hasonló párokban,
Ez ez, ez az, ezek ezek,
Melyik-melyik is?

Kiköpöm a szerelmet, mint az ízetlen rágót,
És ésszerűen kezdek bele újabb románcba.
Az összeillő kirakos darabok talán,
Több darabhoz is illenek, mint azt te gondolnád.

Vitorlázok egy véget nem érő viharban,
Eldobtam a horgonyt, már nincs megállás.
Az élet egy durva tengeri utazás,
Melyet "megbánás"nak hívnak.

Ha felkéne sorolnom az akadályokat:
Szívünk, erkölcseink, és jó-ra való hajlamunk.
Még ha egy hatalmas falba ütközünk is,
Teszünk egy kerülőt és így köszönünk "Szia!"

"Mi a szerelem?" Tényleg hallani akarod?
Olyasmi amit te adsz és el is veszíthetsz.
Csupán egy törhetetlen kődarabka,
Ezért nem vágyom, semmilyen gyémántra.